Ideje boldognak lenni...

... de hogyan?
A boldogság egy relatív fogalom, mindenkit más tesz boldoggá. Család, barátok, szép ruhák, sok édesség, jó zene, és még annyi mindent felsorolhatnék, ahány ember a Földet lakja. De vajon engem mi tenne boldoggá?
Néha úgy érzem, erre a kérdésre az a válasz, hogy semmi. Mert gyűlölök mindenkit és mindent. Csak a rosszat veszem észre, a romlottság van rám legnagyobb hatással és nem találom a kiutat a sötétből. Ilyenkor egy dolgot szeretnék: eltűnni nyomtalanul.
Máskor pedig ennek éppen az ellenkezőjét érzem. A legapróbb dolognak is tudok örülni, élvezem, ha emberek vannak körülöttem.
Most ezen szeretnék változtatni, hogy a hangulatom ne legyen ennyire szélsőséges. De hogyan is kellene ehhez hozzáfogni? Nos, megpróbálok egy-két dolgot, hátha képes leszek kitartóan követni egy olyan életvitelt, ami a közérzetemnek is jót tesz. Van is néhány elképzelésem, min kellene változtatni, miket kellene bevezetni, illetve elvonni a mindennapjaimból.
Kezdjük is az étrendemmel. Szóval ugye vegetáriánus valák, és sajnos erre eléggé felelőtlenül tértem át. Utána olvastam, tudom, mit kellene tennem-ennem, de ez lustaságból és akaraterő hiányából eredően sajnos elmarad. Nomeg ugye a kollégiumi menza, ahol egy szem vegetáriánus lévén gyakorta elfelejtenek nekem ételt készíteni, és olyankor be kell érnem egy marék üres rizzsel (oké, ez egy kis túlzás, de na...) Szóval meg kellene találnom azokat a tápanyagdús élelmiszereket, amiket a kollégiumban is elkészíthetek, és nem halok tőlük éhen. Illetve a vérszegénységem miatt jó lenne, ha több piros gyümölcsöt fogyasztanék. Oh, és kevesebb édesség, helyette gyümölcsök, kevesebb energiaital (oh, te aljas démon, miért szerettem bele rút orcádba?), helyette tea.
És most jöjjön mondjuk a testmozgás. Ugyanis az nincs. Vagyis van, de az a napi 45 perc vonaglás, amit hivatalosan testnevelés órának hívnak, az nem feltétlenül elég. Szóval bevezethetném mondjuk a szilencium előtti alvás helyett a szilencium előtti sétát. Vagy valami zenés ugrabugrálást. Mert az ugye a tanulásnak is jót tesz (ebben a pillanatban jutott eszembe, este kilenc órakor, hogy én még nem végeztem a házi feladatommal...)
És ha a tanulásnál tartunk, azt is jó lenne elkezdeni. Elvégre ha tanulok, tudni fogom az anyagot. Ha tudom az anyagot, jobbak lesznek az eredményeim. Ha jobbak az eredményeim, több az önbizalmam. És nyakamon az érettségi, szóval az az önbizalom igencsak jól jönne.
Aztán a rajzolással is csinálhatnék valamit, mert azt sem csinálom. Pedig ezzel szeretnék a későbbiekben foglalkozni.
Brrruh, ez egy eléggé összecsapott marhaság lett, de hátha segít elérni a célom, és kimászok ebből a bizonyos gödörből.

Rettenet a világ körül #2 - Szigetek

Végre elérkezett ez az idő is, elkészültem a húdeijesztő cikksorozatom következő tagjához. Ez alkalommal borzongató szigetekkel készültem.


Ilha da Queimada Grande - Kígyó-sziget

Ez a kis sziget Brazília partjainál található, nevét a rajta található hatalmas kígyópopulációról kapta, ami annyit jelent, hogy minden négyzetcentiméterre jut 5 kígyó, ráadásul egy elég mérgező faj, az arany lándzsakígyó. Ez a faj kizárólag itt található meg, éppen ezért a szigetet lezárták a látogatók elől.

Felesleges érdekességek Angliáról

Azt mindenki tudja Angliáról, hogy az autókkal a "másik oldalon" szokás közlekedni, vagy hogy tejjel isszák a teájukat (aminek egyik kreatív barátnőm a "teja" nevet adta), de én most hoztam néhány olyan kintlétem alatt tapasztalt észrevételt, amit nem feltétlenül hallott mindenki.
Először is egy kis negatívum: mikor leszálltunk a lutoni repülőtéren, a PVC padló repedései szigetelőszalaggal voltak összefogva, illetve meglehetősen koszos és szemetes volt, ami elmondható az összes (nem túl sok) helyre, ahová ellátogattunk. Egyébként az angolok hihetetlenül lusták. Példának okáért: a plázába nagy erőfeszítések árán lehetett bejutni elég súlyos ajtókon keresztül, viszont közvetlenül emellett volt a mozgássérülteknek szánt bejárat, ami gombnyomásra nyílt. A teljesen egészséges, jó erőben lévő fiatalemberek pedig kizárólag ezen voltak hajlandóak közlekedni.
Megérkezve a szállásunkra szembe tűnt, hogy a villanykapcsoló fejjel lefelé áll. Először azt gondoltam, csak hanyagságból került fel fordítva, de kiderült, hogy nem, mindegyik így áll. Aztán amit még érdekesnek találtam, az a csap volt. Ugyanis kettő volt belőlük. Mármint külön csapból jött a hideg és a meleg víz. Ez a kád megengedésénél, vagy mosogatásnál még nem is okozott problémát, viszont kézmosásnál annál inkább. Szóval döntenem kellett: vagy tűzforró, vagy jéghideg vízben mosok kezet. A következő dolog, amire felfigyeltem sétálgatás közben, egy jelzőtábla, ami arra figyelmeztette a sofőröket, hogy idős emberek kelhetnek át az úton. Hasonló a kisgyerekes/szarvasos kresztáblához, viszont Magyarországon ezzel még nem találkoztam.
Aztán ott van a rengeteg édesség. Egyrészt sokkal olcsóbb, mint a többi élelmiszer, másrészt iszonyat sok van belőle. Az édességboltok egymás hegyén-hátán vannak, legfőképp a gumicukor az elterjedt, iszonyat nagy választékban lehet kapni a legkülönbözőbb fajtákat. Csokoládéból is mindenféléhez hozzájuthat az ember(lánya), a "hétköznapi" (=itthon is honos) karamellás-mogyorós-kekszdarabostól a Magyarországon nagyon drágán hozzáférhetőn keresztül (mentás csoki forevör *3*) egészen a szezonális különlegességekig (például Halloween alkalmából a tökös) minden ízű, színű, formájú. Ráadásul az egyik boltban akkora habcsókot láttam, hogy nagyobb volt, mint a két tenyerem összetéve o_o A chipsek (<-szóval ezt így kell helyesen írni magyarul, hmm) nem az itthon megszokott méretűek, vagy sokkal nagyobb csomagban lehet őket kapni, amiben öt-hat kisebb csomag van, vagy eleve kis csomagos.
És végül egy viszonylag aktuális téma: bevándorlók. Nagyon sok etnikummal találkoztam odakint, a legtöbben arabok voltak, de sok indiai, afrikai (az akcentusukról lehetett őket felismerni, mert Angliában eleve sok fekete él), ázsiai és európai családot is láttam.
Szóval ennyi lett volna, sajnálom, hogy képekkel nem szolgálhattam, remélem így is élvezhető volt az olvasás.

Milton Keynes-es élménybeszámolósdi

Szóval ma édesanyámmal elmentünk a milton keynes-i plázába nézelõdni. Elég korán kellett kelnünk, anyukám párja vitt be minket munkába menet. Mikor odaértünk, még szinte semmi nem volt nyitva, körbementünk, szétnéztünk, hová szeretnénk majd betérni, illetve megkerestük a mosdót. Maga a hely hatalmas, viszont konkrét emelete nincs, csak egy két boltnak van második szintje. Maga az épület nem egy zárt hely, a díszítõ növényzet élõ (fák, igazi élõ fák!), és még a madatak is berepkednek (és mellesleg annak nem láttam jelét, hogy bármit összepiszkítanának). Rengeteg bolt van, a legtöbben -természetesen- ruhát árulnak, de rengeteg ajándékbolt, édességbolt és könyvesbolt is leledzik ott.
Éhesek lettünk, de mivel anyukám drágának találta a pláza árait (azok is voltak) kimentünk egy közeli szendvicsbárba. Megcsillogtathattam nagyszerû angoltudásomat, nekem kellett kérnek a szendvicseket. Szegény pultoslánynak minden mondatot háromszor kellett elismételnie, mire megértettem.
Aztán, mikor a boltok kinyitottak, jobban is be tudtunk kukucskálni. Benéztünk egy könyvesboltba, lézengtünk egy drogériában és szívet fájdítottunk egy Disney márkaboltban. Aztán, hogy pénzt is költsünk -elvégre nõnemûek lennénk- betértünk egy egyfontos boltba (olyasmi, mint nálunk a százforintos), ahol gazdagabbak lettünk egy koponyás terítõvel és egy lógó csontvázmukival. Szinte minden boltban lehet találni Halloween dekorációt, annyira imádok nézelõdni közöttük!
Miután kimászkáltuk magunkat, kimentünk az épületbõl és leültünk a parkoló környékére. Ekkor a közelbe jött egy varjú, èn pedig dobtam neki egy darabka kenyeret. A mozdulattól megijedt és arrébb ugrott, de aztán mégis odasomfordált és felkapta a falatot. Aztán odajött három másik is. Kis idõ elteltével felbátorodtak és egész közel merészkedtek.

Zárásként megmutatom a töklámpást, amit tegnap faragtunk.

Bocsássatok meg a rendetlenségért...

Mégis tudok blogolni?

Nos, úgy tûnik, mégis lesz lehetôségem a szünet alatt is bejegyzéseket írni, szóval lehet napi beszámoló az Angliai utazásról.
Szóval kezdjük azzal, hogy édesanyàmnak lehetôsége nyìlt az Egyesült Királyságban dolgozni, múlthét szombaton utazott ki a párjával és velem. Én csak egy hétig maradok, ôk viszont huzamosabb ideig itt lesznek. Ezt a kis idôt szeretném, dokumentálni.
Szóval, szombaton délután egykor indultunk otthonról vonattal, fel Budapestre. Néhány óra várakozás után felszálltunk a gépre (mellesleg elôzör utaztam repülôn) aztán -eléggé késôn- meg is érkeztünk a lutoni repülôtérre, végül autóval hazavittek minket. Vacsorára pizzát rendeltünk. Életem eddigi legjobb pizzáját ettem, vastag tészta, bôséges feltét, pluszba sültkrumpli, valami fokhagymás nemtudommi pizzatésztából és szintén fokhagymás öntet.
Másnap kimentünk a vendéglátómmal a városba egy-két dologért, és ekkor olyan dolog történt velem, amit nem gondoltam volna, hogy valaha megtapasztalok: SENKI nem bámult meg az utcán vagy a boltban, annak ellenére, hogy úgy öltözködök, mint egy boszorkány.
Ezeken kívül semmi említésre méltó nem történt, egész nap fent voltunk a lakásban ès filmet néztünk. A késôbbiekben biztosan lesz több mondanivalóm, egyenlôre ennyi.

Egy ideig eltűnök...

Bár eddig sem voltam kifejezetten aktív az elmúlt néhány hétben, egy jó ideig még így is fog maradni. A kollégiumban a wifirendszer javítás alatt áll, a szünetben pedig eléggé elfoglalt leszek, szóval nem megoldható a blogolás. Mindenesetre rengeteg téma van a tarsolyomban, szóval ha visszatérek, lesz mit olvasni nálam :) Addigis, szervusztok!

Szeptemberi kedvencek

Sok általam követett blogger/vlogger készít havi összefoglaló bejegyzéseket/videókat, úgyhogy miért ne lopkodnám én is az ötletet? :P Szóval így hónap végén összegzem, mi is történt velem, mi újat tanultam, és úgy döntöttem, hogy a rajzaimnak sem fogok külön bejegyzéseket áldozni, a havi termést itt fogom közkinccsé tenni.

Az első dolog, amit Wikkának köszönhetek, az Om mani padme hum mantra, méghozzá a Huang Si Ting által énekelt verziója. Varázslatos dal, mindig jó érzés tölt el, ha hallgatom. Ez úton is köszönöm, Pillangó Hercegnő, hogy megismerhettem c:

Rettenet a világ körül #1 - Erdők

Már régóta terveztem egy ilyen cikksorozatot, eredetileg videókban szerettem volna megcsinálni, de úgy gondoltam, ha már van blogom, kezdjek is vele valamit.
Miről is lenne itt szó? Egy olyan sorozatot szeretnék, ami elkalauzolhat benneteket a világnak azon pontjaira, amelyek főként az ott történt paranormális esetekről váltak híressé. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket.
Sorozatom legelső része néhány ijesztő erdőt fog bemutatni. Szóval kezdjük is el.


Devil's Tramping Ground

Az észak-carolinai Catham megyében, Siler városától délre található egy kör alakú földdarab a fenyves közepén, ahol a növényzet nem képes megélni. A tizenkét méter átmérőjű gyűrűben sem egy fa, sem egy virág, még egy szál fű sem marad meg. És emellett ha bármilyen tárgyat helyeznek a körbe, másnapra azon kívülre kerül.

Egy kis dühöngés...

Figyelmeztetés: erős negativitás következik.

Nem tudok aludni. Pedig szeretnék. És miért nem tudok? A szomszédaim miatt.
Kollégiumban lakok, ezért nyilván rengeteg lánnyal kell együtt élnem. A mi szintünkön találhatóak diákok 14 évestől akár 20 évesig. És bizony vannak olyanok, akik egyszerűen NEM KÉPESEK BEFOGNI A SZÁJUKAT, még takarodó után sem. Például a közvetlen szomszédaim.
Én azon kevesek közé tartozom, akik este tízkor már szeretnének aludni. Aki hozzám hasonlóan ágyban hánykolódós típus, az tudja, milyen nehéz ezt megtenni, ezért általában már kilenc, fél tíz körül lefekszem, hogy tízkor már aludjak. És ez legtöbbször sikerül is. Aztán tízet üt az óra, a kollégium leányai pedig felelevenednek. Hangos dübörgéssel száguldanak át a folyosón, hogy aztán a visszhangos fürdőszobában (ami megjegyzem a szobámmal majdnem szemben leledzik) hangosan nevetgélve megbeszéljék, ami nap közben nem jutott eszükbe. Vagy, hogy -a már említett szomszédaim- elkezdjenek emelt hangerővel telefonálni, egymással beszélgetni, fogalmam sincs milyen oknál fogva vergődni, telefontöltőket áram alá helyezni, nem is beszélve arról, mikor még muzsikát is kívánnak hallgatni (a konnektorok összeköttetésben vannak a szomszédos szobákkal, szóval még az is áthallatszik, amit esetleg a papírvékony fal vissza tudna folytani), hogy ha esetleg elaludnék tízre, semmiképp ne maradhassak olyan állapotban.
És mit csinálnak, ha bekopogok hozzájuk, hogy tájékoztatást nyújtsak arról, hogy én szeretnék végre csicsikálni? Nevetve bocsánatot kérnek, "jólvanjólvan"-oznak egyet, majd mikor visszatértem a patkányfészekbe, hogy álomra hajtsam a fejem, ők fogják magukat és TOVÁBB. POFÁZNAK.

Remélem nektek nincsenek ennyire negatív tapasztalataitok esetleges lakótársaitokkal kapcsolatban.

Ha rossz a kedvem

Az utóbbi néhány napban eléggé lehangolt voltam. Viszont sok praktikám van, amivel kissé fel tudom magam vidítani. Most ezek közül mutatok meg néhányat.

1. Alkotás
Mindegy mit, mindegy hogyan, csak alkossak. Még ha az eredmény nem is lesz fenomenális, az alkotás öröme mindig ott van. Legtöbbször rajzolni szoktam, de gyakran csinálok például papírmodelleket, vagy egyszerűbb élszereket, kitűzőket is.

Papírmodell Alice, szegénynek felcseréltem a kezeit és azóta már el is pusztult. RIP

 2. Mozgás
Akár egy lassú kis séta a városban, akár egy kiadós táncolás (ez létező szókapcsolat?) egy pörgős dalra. A mozgás a testnek és a léleknek is jót tesz.

3. Vidám zene
 A zenei ízlésem legnagyobb részét főként sötét hangulatú dalok teszik ki. Viszont ez a borongós hangulatot még jobban erősíti. Éppen ezért van egy mappám, amiben kizárólag olyan zenék vannak, amik ezt képesek eloszlatni. Példának okáért a Girls! Girls! Girls! Emilie Autumntól (maga a dal kabaré hangulatú, a szövegnek viszont - számomra - komoly a mondanivalója)

4. Szöszmötölés
Nem tudok jobb nevet adni ennek a tevékenységnek. Ilyenkor leülök és olyan unalmas és felesleges dolgokat csinálok, mint a (több, mint 100 darabból álló :P) posztergyűjteményem ABC-sorrendbe rendezése, a ceruzáim szín szerinti szétválogatása, ékszerkollekcióm átnézegetése. Segít kikapcsolódni és ilyenkor nem azon gondolkozom, ami éppen bánt engem.

5. Olvasás
Előveszek egy szórakoztató könyvet, egy science-fictiont, egy fantasy-t, esetleg valami humorosat. Ilyenkor sokkal hamarabb kerül a kezembe Rejtő Jenő, Edgar Allan Poe felé pedig még távolról sem kacsintgatok.

6. Tea
Hidegebb időkben egy jó meleg rooibos (okké, hogy is kell ezt leírni?) vagy egy írkrémes-kávékrémporos, melegben egy hideg zöld tea, esetleg fehér tea, szintén kávékrémporral.

Nektek milyen módszereitek vannak a rossz kedv ellen?

Rajzaim 2# - fantáziavilágom

Jujj, az utóbbi napokban nem gondoztam a blogomat, de remélem mostantól sikerül valamivel intenzívebbnek lennem.

Szóval. Vettem a bátorságot, és most a második rajzos bejegyzésemmel jelentkezem. Ezennel a saját fejemből kipattant alkotásokat hoztam. Természetesen igénytelen telefonos fotókkal.

Leendő tetoválásom, a Pestisdoktor.

Nagyon pici haul

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Nagykőrösön az Arany Napokat, ahol rengeteg árus, falatozó és játék várta az ellátogatókat. Vasárnap mi is benéztünk a kollégiumba jövet, én pedig természetesen nem bírtam ki költekezés nélkül.

Tanulási technikáim

Mindenki másképp tanul, mindenkinek megvan a maga taktikája. Most megmutatom, számomra mi teszi könnyebbé a tananyag megjegyzését.

Rajzaim #1 - másolt arcok

Nos, mivel művészeti irányban terveztem tanulni, viszonylag sokat rajzolok. Bizonyos időközönként (talán hetente, havonta) veletek is megosztom néhány kreálmányomat.
Elsőként képről másolt portrékat, arcokat mutatok meg.

Salvador Dalí művész úr, az első, amire tényleg büszke voltam

Első napos beszámolók

Elkezdődött az új tanév, sok más diákkal együtt én is visszatértem nemcsak az iskolába, de a kollégiumba is. A következőkbe az elmúlt néhány nap eseményeit osztom meg veletek.

100 kérdés, amit senki nem kérdez - Tag

Van időm, van energiám. Mit csináljak? Mondjuk lefordítok egy iszonyat hosszú tag-et :D
Vigyázz, mert tényleg nagyon hosszú!

Az elvesztegetett nyaram

Mire is való a nyári szünet? Arra, hogy kipihend az iskola fáradalmait? Hogy élvezd a jó időt és elmenj szórakozni a barátaiddal? Nos nekem nem. Nekem arra való, hogy kitakarítsam a szobámat, amire a kollégium miatt nem volt időm. Hogy munkát keressek és dolgozzak, hogy ne legyen anyagi probléma iskolakezdéskor. Ennek ellenére mit csináltam? Interneteztem. Sokat.
Éppen ma reggel tudatosult bennem, hogy már péntek van, hétfőn pedig be kell költözni a kollégiumba. A szobám élhetetlen állapotban van (ebben volt egy enyhe túlzás), dolgozni pedig nem voltam képes a pánikbetegségem miatt. Gratulálok, önmagam, most is, ahelyett, hogy valami produktívat csinálnál, blogbejegyést írsz.

Vajon be kellene mutatkoznom?

Kell-e már rögtön a blog elejére bemutatkozás? Ilyenkor még úgyis csak egy-két kósza lélek fog idetévedni, ha pedig később sok bejegyzésem lesz, a régiek senkit nem fognak érdekelni. Szóval én úgy vagyok vele, ha majd szaporodnak (és ha lesznek egyáltalán) követői a blogomnak, majd csak akkor lesz érdemes magamról is írni (ami elég ironikus, tekintve, hogy ez egy személyes blog kíván lenni).
Kissé türelmesnek kell lennem, majdcsak kialakul, merre haladok. Addig maradnak a rövid, szinte értelmetlen bejegyzések.

Akkor próbáljuk meg újra

Ez lesz a harmadik blogom, amibe belekezdek. Sokminden történt, ami miatt úgy gondoltam, a blogolás nem nekem való. Most viszont úgy érzem, eleget tanultam az elkövetett hibáimból és képes leszek nyilvánosságra hozni a gondolataimat. Remélem lesz elég lelki erőm rendszeresen vezetgetni a kis internetes naplómat és talán sikerül majd másoknak is örömet szerezni vele.
Még hosszú utat kell megtennem, hogy rátaláljak önmagamra, remélem ez valamennyire segít majd ebben. Szeretnék tanulni, tapasztalatot szerezni, és ezeket megosztani másokkal is.
Meglátjuk, mi sül ki belőle.